Egyre nehezebb helyzetben van a HTC

 

A gyártó kénytelen 1500 embert elbocsátani, egyetlen esélyük a Vive és egyéb VR-eszközök gyors elterjedése.

A HTC továbbra sem tud úrrá lenni a krízishelyzetén, a társaság kénytelen a világszerte foglalkoztatott 6450 munkatársa közel egynegyedét kirúgni. Az 1500 dolgozó menesztésére szeptemberig kerül sor – erről számolt be a Reuters a társaságtól származó információkra hivatkozva. Az intézkedés elsősorban a tajvani üzemekben dolgozó alkalmazottakat érinti. A HTC azzal indokolta a lépést, hogy az “optimalizálhatja a gyártási szervezetet. A terv megvalósítása pedig a jövőben egy hatékonyabb és rugalmasabb erőforrás-menedzsmentet tesz majd lehetővé.”

Az Androidot futtató eszközök piacán a HTC az egyik úttörőnek számít, de az évek során már számos vetélytársa megelőzte, így a Samsung és a Huawei is. A tajvani cég már évek óta rossz helyzetben van, az elmúlt hónapokban felvásárolta a mobilos részlegét a Google. Az 1,1 milliárd dolláros tranzakció februárban zárult le és annak eredményeképpen mintegy 2000 mérnök igazolt át az internetes óriáshoz. A HTC a maga részéről egyébként együttműködési szerződésként jellemzi a megállapodást.

A mostani hír alapján nagyon úgy tűnik, hogy a kapott összeg sem segített megoldani a pénzügyi problémákat, sőt, az idén áprilisi bevételek a 2017-es esztendő hasonló időszakához viszonyítva 55,5 százalékkal csökkentek. A romló mutatókon még a U12+ típusú okostelefon piacra dobása sem segített, pedig a készülék igazán innovatív funkciókkal rendelkezik. A cég egyetlen esélye a virtuális valósághoz kapcsolódó eszközök felfutása.

x Shield Logo
This Site Is Protected By
The Shield →

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás