Mikortól éri meg a DDR4?

A Skylake elhozta a megfizethető DDR4-támogatást. De melyik ponttól nyújt többet, mint elődje, a DDR3?

A Haswell-E processzorral már tavaly megérkezett a DDR4 memóriatámogatás, ráadásul rögtön négycsatornás kivitelben, DDR4-2133 mellett. A Skylake ugyanezen az effektív órajelen lépte meg a memória-szabvány váltást, de kérdés, hogy a két CPU-család között eltelt egy évben mennyit sikerült még fejleszteni a memóriavezérlőn, és hogy melyik sebességtől mutatja meg igazán a DDR4, hogy érdemes ezt választani?

Jobb és kész

A DDR4 mindenképpen jobb választás, mint a DDR3. Legfontosabb tulajdonsága, hogy kevesebbet fogyaszt és kevésbé melegszik. Ez különösen a mobil eszközöknél jó hír, sőt, a normál DDR4-ről van szó, ami még a DDR3L-hez képest is jobb, pedig már az is Low Voltage kivitel (a DDR4-ből is lesz majd ilyen modul idővel). A DDR4-et effektív 2133 MHz-en dobta be a köztudatba az Intel, de ez még az abszolút alja a szabványnak. Hol a vége a DDR4-nek és mikor éri meg átváltani rá?

Inflexiós pont

2133 MHz-en a DDR4 nem hoz komoly előrelépést a DDR3-hoz képest. Kicsit jobb írásban és másolásban, de ezt még szintetikus méréssel is épp, hogy csak ki lehet mutatni. Ahogy azonban növekszik az effektív órajel, úgy jön meg az ereje az új szabványnak. 2,8 GHz-nél (1400 MHz valós) a CAS késleltetés ugyan ugrik 15-ről 16-ra, itt már érezhető a memória-sávszélesség növekedése, de igazán a 3000 MHz feletti rész az érdekes. Itt a kétcsatornás Skylake DDR4 vezérlő ugyanis már jobban teljesít, mint a négycsatornás Ivy Bridge DDR3 vezérlő és ez nagy szó.

A nagyobb sebesség mellett alacsonyabb költségekkel, nagyobb kapacitással és szerényebb fogyasztással számolhatunk. A javulás egészen 3466 MHz-ig tart, ahol is a CAS ismét ugrik, méghozzá 16-ról 18-ra (a CAS 17 nem támogatott). Ez ismét kicsit visszavetheti a teljesítményt, de a DDR4 hatalmas előnye, hogy ennél sokkal messzebbre tervezték, így szépen, lineárisan skálázódik az órajel növelésével. Mindezt a Skylake memóriavezérlője szépen le is kezeli és megfelelő alaplapban, kellően masszív feszültségszabályzó áramkörrel a memóriaórajel ennél sokkal feljebb is skálázható. Mi láttunk már effektív 4 GHz felett hajtott DDR4 modulokat futni stabilan, tartós teszten, Skylake-alapú PC-ben.
Persze ott van még az ár kérdése, amely egyelőre még a DDR3-nak kedvez, azonban a változás szele elérte a PC-t és ha lassan is, de eljön a DDR4 kora, amelyet azért reményeink szerint segíteni fognak a stabilan elfogadható szinten stagnáló árak is. Csak memóriaszabvány miatt váltani badarság, de aki új Intel rendszert épít, már ne szavazzon a DDR3L-re, ugorjon bele a DDR4-be.

Iratkozz fel hírlevelünkre az Akciókért!
  Minden feliratkozó vásárlási kedvezményre jogosult! Vásárlóinkat és viszonteladóinkat MOST jelentős kedvezményekhez juttatjuk!

BÍZD RÁNK AZ ÖSSZESZERELÉST ÉS KONFIGURÁLÁST!

Email címed megadásával egy több részes oktató anyagot fogok küldeni a SZÁMÍTÓGÉPEK lehetőségeiről!
Köszönjük a regisztrációt. Meg kell erősítenie az e-mail címét!
Köszönjük, hogy minket választ!
Don't miss out. Subscribe today.
×
×
WordPress Popup